Minden bizonnyal gondolt már Ön is arra, hogy mit is tenne, ha egy nagyobb összeget sikerülne nyereményként bezsebelnie. Az online kaszinók fennállása óta sok száz játékos lett több száz millió forinttal gazdagabb. Ez elsősorban az olyan jackpot játékoknak köszönhető, mint a Mega Moolah és a Mega Fortune Wheel. A hasonló esetekre nem lehet felkészülni, váratlanul érnek minket. Azonban mindig jó, ha rendelkezünk legalább egy hozzávetőleges képpel arról, hogy mit is érdemes ilyenkor tenni.
Jobb nem kifecsegni, ha sokat nyertél
Két alapvető dolog fordul meg a legtöbb ember fejében, amikor hirtelen egy nagyobb összeget nyernek. Az első az, hogy most mit is fog tenni a nyereménnyel, a másik pedig, hogy most megosztja ezt a hírt mindenkivel.
Természetesen ezt érdemes inkább elkerülni. Várjuk meg, amíg az adrenalin hullám és az öröm alábbhagy és tudunk, úgy mond, józan fejjel gondolkodni azon, hogy most mi tévők legyünk. Hiszen senki előtt nem titok, hogy milyen az emberi természet, azonnal számos „jó barát” és közeli rokon, akik mindig jobban tudják, hogy mire is költsünk, illetve hova fektessünk ne. Ez számos elkerülendő kellemetlen helyzet kialakulásához vezet. Sőt, ahogy elterjed a híre a nyereménynek, számíthatunk kellemetlen meglepetésekre is, akár betörők, akár kéregetők formájában. Ezért kizárólag olyan közeli emberrel érdemes és szabad megosztani ezt a jó hírt, akiben maradéktalanul megbízunk és biztosak vagyunk jó szándékában.
Ne költekezz ész nélkül
Majdnem mindenkinek az első elképzelése az új autó, új ház lenne, talán nyaralás, illetve mindenféle elektromos, háztartási újdonság, családtagok és közeli barátok megajándékozása, stb. Azonban a legrosszabb, amit tehetünk, hogy azonnali költekezésbe kezdünk. Könnyen bele lehet esni abba a téveszmébe, hogy a pénz örökké fog tartani és bármit megtehetünk. Még ha akkora nyeremény is ütötte markunkat, amennyit egész életünk alatt sem tudnánk megkeresni, ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne elvesztegetni az egészet, sőt akár még adóssággal is végződhet. Ne engedjük, hogy a nyeremény életünk legnagyobb megbánásához vezessen.
Mindenképpen érdemes kikérni egy, vagy akár több szakember tanácsait is, akik segítenek a pénzügyek, befektetések intézésében. Ha jól csinálod, soha többé nem lesznek pénzügyi gondjaid. Persze meglepheted magad néhány aprósággal, és egy nyaralás is belefér biztosan, idővel lehet szó új autóról és házról is, de semmiképp nem érdemes elkapkodni a dolgokat, sem eltúlozni. Nagyjából a régi életvitelt érdemes folytatni, néhány pozitív változtatást leszámítva. Ne veszítsd el önmagad, maradj hű a saját stílusodhoz és tartsd közel a számodra fontos embereket is, a pénz könnyen elválaszthat tőlük is, ha nem vigyázol.
Munka vagy örök nyaralás?
Ezen kívül mindenképpen érdemes megfontolni, hogy felfüggesztenénk-e a jelenlegi munkánkat, vagy folytatjuk inkább az eddigi életvitelünket. Valószínű érdemes folytatni, abban az esetben is, ha nem vagyunk oda a mostani munkahelyünkért, és megfordul a fejünkben a gondolat, hogy bevonulunk a főnökhöz bejelenteni a felmondásunkat. Tartsunk ki legalább addig, ameddig át nem látjuk az új lehetőségeinket. Ez segít a hirtelen sokk helyes kezelésében is, hiszen sokan egy nagy nyeremény hatására depresszióba zuhannak, ha drasztikus változásokat vezetnek be életvitelükbe, és így hirtelen nem tudnak mit kezdeni az újonnan kialakult helyzettel.
Ha pedig már egyébként is meg vagyunk elégedve a munkahelyünkkel, vagy olyan területen dolgozunk, amit szeretünk, akkor bizonyos értelemben már nyertesnek nevezhettük magunkat ezidáig is. De ha elégedetlenek vagyunk, vagy rendelkezünk konkrét elképzelésed arról mit is szeretnél másképp, jobban csinálni, talán saját vállalkozásba kezdenénk, érdemes konzultálni valakivel és csak kimerítő utánajárás után vágjunk bele álmaink megvalósításába.
Ne hagyd, hogy megváltozzanak a kapcsolataid
A pénz remek dolog, ha van, de kérdés, hogyan kellene ezt megosztanod másokkal, illetve meg kell-e osztanod egyáltalán? Ha sikerül egy belső körben tartani a nyereményed hírét, akkor is számolnunk kell a szűk családi körrel, illetve a legjobb barátainkkal. A legjobb választás, hogy átgondoljuk, kit és mivel is szeretnénk meglepni/megajándékozni azelőtt, hogy közölnénk velük nyereményünk hírét. Persze, ha szeretnénk megosztani velük nyereményünk egy részét, azonban másrészt ez vezethet kellemetlen helyzetekhez is, biztosan akad olyan köztük, aki nem szívesen fogadna el ajándékokat, de akadna olyan is, aki túlzásokba esne és azonnal tőlünk várná, hogy teljes mértékben megváltoztassuk életüket. Lelkiekben készüljünk fel és ne veszítsük szem elől a lényeget. Tudassuk velük, hogy nem szeretnénk, hogy a pénz közénk álljon és megváltoztassa bármilyen kapcsolatainkat, és hogy szeretnénk arra törekedni, hogy egy biztos anyagi háttérrel bíró környezetet, jövőt alakítsunk ki magunknak, és nem szeretnénk elkótyavetyélni a szerencsénket, így inkább takarékoskodunk. Természetesen meglephetünk mindenkit valamivel, illetve segítségünket nyújthatjuk azoknak, akikre az életben idáig számíthattunk. Csupán az egészséges határokat kell szem előtt tartani, és elsősorban mindenképpen magunkra gondolni. Ne hagyjuk, hogy elmérgesedjen akármelyik emberi kapcsolatunk, viszont ha valaki emiatt fordul el tőlünk, legalább megtudjuk, hogy félreismertük és tévedtünk az adott illetőben.
Maradj önmagad, ne légy felelőtlen
Sokat lehet hallani olyan nyertesekről, akiknek az életében tragikus változásokat okozott egy nagyobb nyereményösszeg. Fel lehet hozni példaképpen egy fiatal férfit, aki azonnal egy óriási és drága sportmotort vásárolt. Mindemellett nem rendelkezett sem a szükséges tudással, sem gyakorlattal a motorozás terén, de ezeket nem tartotta fontosnak. Az első útján karambolozott és a helyszínen életét vesztette. A pénz nem változtat sem jobbá, sem sérthetetlenné nem tesz. Azonban a pénznek köszönhetően továbbtanulhatunk, fejleszthetjük önmagunkat, megismerhetünk új dolgokat, de semmi sem hullik magától az ölünkbe, mindenért meg kell dolgozni. A pénz csakis akkor boldogít, ha tudjuk, mihez is kezdjünk vele.
Gondoljuk át, hogy mi az, amit tényleg megengedhetünk magunknak. Ha vásárolnánk egy óriási, csicsás luxus házat, ne feledjük, hogy mint mindennek, ennek is van fenntartási költsége, fizetni kell a számlákat, illetve a karbantartást is. De azt se feledjük figyelembe venni, hogy tényleg jól fogjuk-e érezni magunkat ezen a helyen, mivel csakis azért költeni ekkora összegeket, mert úgy érezzük, hogy jelenleg megtehetjük, semmiképpen sem szabad. A könnyen jött, könnyen ment mondás egy igazán nagy-nagy butaság. Mindenképpen meg kell becsülni, ha már egyszer ilyen szerencsénk volt, ritkán van ebben része az embernek.
Esélyek
A szerencse forgandó és egy nagyon különös dolog, sosem tudhatjuk mikor vagyunk a jó helyen és a megfelelő időben. De néha mindenképp érdemes egy esélyt adni a sorsnak. Hazánkból is elérhető számos igazán jó online kaszinó, mégpedig magyar nyelven. Ide sorolhatók például a Bwin, Bet365, Unibet, Energy casino, Betclic és a 888.
Kommentek